A konfliktusrendszer és a szerkezeti sajátosság Katona József Bánk Bán című tragédiájában

Bevezetés

·        Katona József 1791-ben született, Kecskeméten, katolikus iparoscsaládban. Édesapja nagy gondot fordított fia taníttatására.

·        Szegedre ment egyetemre, ahol filozófiát tanult, majd jogra iratkozik be. De az irodalom jobban érdekelte. Színtársulathoz áll be, mindenesnek. Szeretett volna színész lenni, de „csinos alakja ellenére nem volt meg hozzá az arca, és orgánuma” (Széppataki Róza)

·        Ebben az időszakban ismerkedett meg a drámákkal, 4 darabot is lefordít, és ő maga is írni kezd. A második Magyar Színtársulatnál statiszta, fordító, rendező.

·        Szerelme Déryné Széppataki Róza volt, aki a kor híres szépsége és színésznője volt. Leveleit titokban küldte neki, és aláírása csak K.J. volt, így a asszony sokáig nem is tudta ki, a hódolója.

·        A Bánk bán sikertelen színpadra vitele, és visszhangtalan fogadtatása elfordítja az írástól. ’20-tól Kecskemétre költözik, főügyészként dolgozik. Itt írja a „Mi az oka, hogy Mo.-on a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” című tanulmánya, amelyben kritizálta az akkori cenzúrát. Szerinte: „Bánk nagysága meghomályosítja a királyi hazát.”

·        1830-ban szélütésben hal meg hirtelen.

A mű keletkezése:

·        1814-ben felhívás jelenik meg az Erdélyi Museum c. folyóiratban egy olyan színdarab írására, amellyel megnyithatnák az újonnan épült kőszínházat Kolozsváron. A kikötés az volt, hogy valamilyen hazafias témáról szóljon. Erre írta meg híres drámáját Katona.

·        Az elküldött mű kitűnő alkotás, igaz sok tekintetben még kezdetleges, de a bírálóbizottság tagjai fel sem figyeltek rá. Arany János is pártfogásba vette, és több átdolgozás után sem ért el visszhangot.

·        A korbeli közízlés (a mű nyelvezte egy nyelvújítás előtti variánst használ), a színjátszás kezdetlegessége, a cenzúra és a művet ért kritikák szabnak gátat sikerének.

·        Csak 1833-ban vitték színpadra, és lassú felfedezése az 1848-as forradalomra ért be, mikor március 15.-én a Nemzeti Színházban előadták a kor legkiválóbb színészei. 1861-ben Erkel Ferenc operát írt a darabból.

·        Katona egyműves alkotóként került be az irodalmunkba, minden más megírt darabja jelentéktelen fő művéhez képest.

·        A történet alapjául II. Endre király uralkodása alatt bekövetkező királyné gyilkosság szolgált. A történelmi tények szerint nem Bánk, hanem Petur bán végzett a asszonnyal, aki nem megfelelően használta hatalmát. Katona a történelmi forrás anyagát egyéni módon használta fel, és a szereplők zöme hiteles alak. Vannak persze kitaláltak is, pl. Tiborc, Izidóra, Biberach

Karakterek

·        A történet dinamikáját a különböző szereplői körök egymással való összetűzése adja. Arany János tanulmány alapján három csoportba oszthatóak a szereplők. 1: Bánk és köre (Melinda, Tiborc, Mikhál, Simon, Soma), 2: Gertrudis és köre (Ottó, Biberach, Iziodóra), 3: Endre és köre (Myska, Solom mester)

·        Ennél  fogva fontos szerep jut a karakterek jellemének, kitüntetett figyelemmel a központi szereplő, Bánk személyére. A legtöbb vitát az ú karaktere váltotta ki. Kimagaslóan jelentős, eszményi alak, aki 2 féle becsület között vergődve meghasonlott, rendkívüli hős alakját, mégsem törte össze.

·        Az országjárásról inkognitóban visszatért bánnál futnak össze az eseményszálak, aki így sorozatos döntéshelyzet elé kerül. Jellemére a szerkezet, és konfliktus rendszerből derül fény.

Szerkezet

·        - Katona fő eszköze a tömörítés: a cselekmény ugyanis hosszabb időt ölel fel (Melinda eltávolítása, a király hazatér)
-  A felvonások és az Előjáték in medias resszel indulnak.
Nagy a szerepe a felvonások közti időnek:
- II-III. között zajlik le: Bánk és Izidóra, Bánk és Melinda párbeszéde;
- IV-V. között: a király hazatérése, leszámolás a lázadókkal, Ottó megöli Melindát.
-  A felvonások hangsúlyos jelenettel záródnak - nyomatékos zárlattal - mindig berekesztenek 1-1 eseménysort:
- Bánk monológja
- Petur szavai
- Biberach halála
- Gertrudis halála
- Endre engesztelő szavai
-  Az író gyakran él a késleltetés eszközével: pl. Bánk-Gertrudis szembesülése egymással, az elolvasatlan levél, a békétlenek megmutatása.

·        A műben vannak klasszicista elemek. A színhely és cselekmény egysége egy szakaszon belül, az idő egysége a 1-4. felvonásig, de a a tettek ábrázolása a nyílt színen,
eltérő helyszínek, durvaság, nyerseség ábrázolása. klasszicista mértéktartás felrúgása eltér tőle.

·        A mű felépítése követi a shakespeare-i drámákat, és a schiller-i drámák hatása is fellelhető benne.

·        Az öt felvonásos dráma egy prológussal, azaz előversengéssel kezdődik. Ez itt nem a klasszicista prológusnak felel meg, hiszen itt is halad előre a cselekmény, tehát címe ellenére inkább expozíciónak mondhatnánk.

·        A felvonások, a prológushoz hasonlóan egytől egyik in medias res kezdéssel indulnak, és igen hangsúlyos jelenet zárja valamennyit.

Drámai alaphelyzet

·        Az alap szituáció tulajdonképpen már a darab kezdete előtt kialakul, ezeket az előversengésből, és az első két jelenetből ismerjük meg. Endre király Galíciá-ban harcol, távollétében Bánk bán, mint nádor vezeti az országot, de őt Gertrudis elküldte az udvarból, hogy ő gyakorolja a hatalmat.(Bánk azt hiszi később, hogy azért küldte el, hogy Ottó megkaphassa Melindát).

·        A magyar főurak a merániak visszaélései ellen szervezkednek. Ottó pedig szemet vetett Bánk feleségére, Melindára.

·        Az előversengésben a Gertrudis kör szereplői jelennek meg. Gertrudis kijelöli a darabcselekményének idejét „te holnap utazol!”

·        A drámai alaphelyzet megbomlott harmóniáról ad tanúbizonyságot az udvarban, amit Endre eltávozása hozott létre. A harmónia visszaállítására Bánkot hívja vissza Petur, a diszharmónia fenntartásában pedig Gertrudis az érdekelt.

·        A két fő ellenfél azonban csak késleltetetten, csak a 4. felvonásban találkoznak.

·        Az első felvonásban az ún. bánki problematika kettőssége jelenik meg. Bánk szemtanúja lesz, amint feleségét, Melindát, a királynő öccse, Ottó ostromolja. Nővére elküldi az udvartól, de nem azért, mert csábítását erkölcsileg nem megengedettnek gondolja, hanem mert ügyetlenül teszi azt. Öccse buja céljánál jobban feldühíti, hogy nem ért el semmit Melindánál. Kiderül, hogy ez az erős, mindent elsöprő egyéniségű nő milyen szerepet tölt be, és maszkulin jellemét is megismerjük, ahogy Ottót kioktatja a nők elcsábításáról.

·        Ekkor jelenik meg először Bánk két oldala. Ekkor kiléphetne a rejtekhelyéből, felléphetne Ottóval szemben. De az ország érdekeit szem előtt tartó nemes megfontoltság lebénítja. A magánélet, és közélet konfliktusa csap össze a bánban. A bánki teljességeszmény, ez Bánk cselekedeteinek mozgatórugója. Érdeke a harmónia megteremtése a családjában és társadalmi helyzetében, ráadásul a harmónia visszaállításával egy magasabb rendű erkölcsiséget akar létrehozni, azonban mindkettőhöz nem ragaszkodhat, mert a királyi hatalomból eredő eszközei nem elegendőek a konfliktus megoldásához. Melinda nem mutat nyitottságot Ottóval szemben, de Bánk hiába bizonyosodott meg a nő hűségéről, mert a bajkeverő Biberach altató és hevítő porral látta el Ottót.

·        A cselekmény kibontakozása a második felvonásban veszi kezdetét, amikor a békétlenek tanácskozásra gyűlnek össze Petur házában. A „Melinda” jelszó cálja igazából Bánk bevonása abba a titkos tanácskozásba, amelynek vezetője Petur. Kettőjük vitájában körvonalazódik a Petur által képviselt magyarság valódi sérelme Gertrudisszal szemben. Bánk ekkor szembesül az ország siralmas helyzetével, amelynek fő hangja Tiborc, rendkívüli monológjával, amellyel párhuzam vonható Katona valós korával. Petur és köré mégsem ezt, hanem az idegenek által vezetett országot hangsúlyozzák.

·        A harmadik felvonás egy ugrással kezdődik. Bánk későn ér az udvarba, Ottó meggyalázza nemzetsége nevét. Bánk haragjában eltaszítja Melindát, és elátkozza gyermekét. „Lelkem ingadoz határtalan kétség között.”- míg kétségei közt örülődik, az eseményeket lassítja Tiborc érkezése, akinek szavai, mintha tudat alatt hatnának Bánkra, és a párhuzamos monológok végén a bán elszánja magát a leszámolásra. Az itt lezajló Ottó-Biberach konfliktus végződik a műben az első halállal. A tette következményeitől rettegő Ottó Biberach-tól kér segítséget, aki elutasítja. Közli vele, hogy végig érdekből szolgálta. Ottó végső elkeseredésében leszúrja veszélyessé vált bizalmasát.

·        A tetőpont a negyedik felvonásban következik be, amikor egy sor újabb késleltetés után Bánk leszúrja Gertrudist. Ő maga hívatja a bánt, abban bízva, hogy elsimíthatja a történteket, de rosszul fordul hozzá. Hatalmi szóval próbálja felelősségre vonni, mire a bán szavaival megalázza a királynőt, női mivoltában is, de csak akkor ránt tőrt, mikor Merániát kezdi átkozni. A bán végül saját tőrével öli meg a védtelen asszonyt.

·        A mű Endre király hazaérkezésével zárul az ötödik felvonásban, ahol megismerjük ezt a gyenge akaratú uralkodót. Ő ellentéte annak a hivatkozási alapnak, amire a műben előzőleg utaltak, és magyarázója Gertrudis erős személyének. Bánk megtudja, hogy Melinda meghalt, teljesen összeomlik, magára halottként tekint.

·        A konfliktusok feloldásaképpen a végkifejlett rámutat Bánk egyetlen rossz döntésére. A politikát fontosabbnak tartotta a családi életnél, így mindent elbukott. Hiszen az idegen zsarnokot eltávolította, Melinda nélkül mégsem lehet boldog. „Nincs a teremtésben vesztes csak én, nincs árva más több, csak az én gyermekem.”

Konfliktusrendszer

·        A nemzeti dráma értékrendjének csúcsán a nemzethez tartozás áll. A konfliktus a nemzeti érdek megsértéséből fakad. Katonánál nem idegengyűlöletről van szó, hiszen a Bojóthiak sorsa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót erősíti. A Merániak azonban erőszakosságukkal, mohóságukkal egzisztenciális és erkölcsi érdekeket sértenek. Az értékrend másik összetevője a család, mely sérthetetlen közösség, a nemzeti összetartozás szimbolikusan legkisebb egysége. Ezt sérti meg Ottó. A konfliktus tehát kettős természetű, köz- és magánéletbeli, mely legnyilvánvalóbban Bánk és Gertrudis alakjában sűrűsödik össze, s kettejük összecsapása egyúttal a megbomlott harmónia helyreállítását is jelzi. A két főszereplő személyiségének összetettsége a felvállalt szerepek sokrétűségéből, egymást kiegyenlítő hatásából fakad.

·        Az alapkonflktus Bánk és Gertrudis között áll fenn, és két különböző szálon fut. Az egyik a haza sorsát érintő szál, a másik a Melinda életére sorsdöntő jelentőségű magánéleti vonal. A dráma intenzitásának fokozásában komoly szerepe van az alapkonfliktus mellett kialakuló számos mellékk., melyek az alábbi szereplők között vannak:
-Bánk-Melinda

-Bánk-Petur (A kirányné eltávolításának indoka)
-Gertrudis-Simon, Mikhál
-Gertrudis- Ottó, Biberach
-Gertrudis-Izidóra.

·        Ezek a konfliktusok viszik előre az eseményeket, itt mutatkoznak meg az értékek, erkölcsök, jellemek.

Befejezés:
„Szerelmi vagy politikai tragédia?”

Bánk tettének megítélésétől függ a tragédia értelmezése.

Erdélyi János: „A mű egyetlenünk a maga nevében.”

A szabadság és boldogság problémája Toljosz Anna Karenina című regényében

Bevezetés

·        A 19. századi Oroszországban nem volt művelt polgárság. A cári rendszer elleni harcban, ez a lehetetlen társadalmi helyzet jó témát adott az irodalomnak.

·        A 19. sz. első felében, az orosz irodalomban két irányzat élt a romantika és a realizmus, melynek kiemelkedő mű neme az epika volt. Az első felében alkotó írók műveikben ezt a kettőt vegyítették (Puskin, Gogol), a második felében pedig a realisták (Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov) törtek be az Európai irodalomba.

·        Fő témája az orosz vidék sivársága, valamint a „fölösleges ember” üres, elhivatottság nélkül élt élete. (Anyegin)

Lev Tolsztoj

·        Az orosz irodalom legnagyobb lángelméje. Homéroszhoz, Shakespeare-hez, Goethe-hez hasonlítják.

·        1828-ban született, Jasznaja Poljanában, és itt is nő fel, rokonai segítségével, miután szülei meghaltak.

·        Azután vált igazi íróvá, miután belépett a seregbe. ’62-ben elveszi Szofja Andrejavna Berszet, aki 16 évvel volt fiatalabb tőle.

·        Termékeny esztendők követik a házasságot. Ekkor írja a Háború és békét (1863-69), ami a 19. század legnagyobb regényévé vált, valamint az Anna Kareninát.

·        1889-99 között megszületett a „Feltámadás” című harmadik nagy regénye, amelyben az erkölcsi felemelkedés és megtisztulás szerepel.

·        Nagy irodalmi hagyaték maradt utána. Főszereplőit sokszor a saját önarcképére mintázta, de sosem teljesen. „…az 500 figura úgy született meg, hogy önmagát törte 500 részre” (Karinthy)

·        Írt novellákat, regényeket, kisregényeket (Ivan Iljics & the Parazol), drámákat.

·        Az egész világon élő emberiséget akarta boldoggá tenni. Azt vallotta, hogy a világ erkölcsi javulását csak az egyes emberek megjavulása hozhatja el. Elítél minden erőszakot és vagyoni különbséget. Bízva hitt a szeretet erejében. Sajátos világszemléletét, ami nagy hatással volt a kor sok emberére tolsztojanizmusnak nevezzük.

·        1910-ben halt meg tüdőgyulladásban, Asztopovónál.

Anna Karenina

·        Az irodalomtörténetben a férfi-nő viszony a kezdetek óta kedvelt téma. Viszont a női lét szűkösségének, házasság utáni életnek a bemutatása csak a 19. században vette kezdetét. Három kiemelkedő alkotást tudunk ide sorolni. Faulber „Bovaryné”ját, Tolsztoj „Anna Kareniná”ját, és a magyar realista, Németh László „Iszonyá”t. Közös bennük, hogy női főhőseik kísérletet tesznek arra, hogy az általuk valamilyen szempontból szűkösnek ítélt életkeretek közül kilépjenek. Emma, Anna és Nelli mind valamilyen tabuval szegülnek szembe, majd valamiféle igazságszolgáltatásként el kell viselniük a tabu megtörésének következményeit.

Keletkezés:

·        A női egyenjogúság, házasság és válás problémája egész Európát foglalkoztatta ebben az időszakban. Számos könyv jelent meg az 1850-es évektől kezdődően, amely a nők egyenjogúságával foglalkozik, közülük többet maga Tolsztoj is olvasott.

·        Újraolvasta Puskin műveit, és egy fogadáson, találkozott Puskin lányával, akinek megjelenése nagy hatással volt az íróra, később Anna külsejét róla mintázta meg.

·        Valós esemény is ihlette: Jaszna Poljana közelében egy asszony, szerelmi fájdalmában a vonat elé vetette magát. Tolsztoj látta is a testet, az eset sokáig nyomot hagyott benne.

·        Tolsztoj a regényt 11x írta át. Az első változatban Anna elődje szexuálisan túlfűtött asszony, aki csak saját élvezeteit kereste, miközben két férfinak az életét is tönkretette. Később döntött amellett, hogy a nő egyéni tragédiáját teszi a középpontba, önmegvalósítása elérése során.

Elemzése

·        Többszólamú (polifón) realista regény, jól megkomponált architektúrája van a szövegnek, amelyben a szereplők személyiségének, élethelyzetének és magatartásformáinak hasonlóságai bonyolult mintázatot alkotnak.

·        Tolsztoj különös érzékkel ábrázolta a boldogságra törekvő fiatal nő tragédiáját, akit a nagyvilági erkölcs kerget pusztulásba. A boldogságot, mint pozitív érzelmek által meghatározott érzelmi mentális állapotot az ember szabadságának függvényében értelmezte. Szerinte az embernek tudni kell, mit akar, annak érdekében, hogy a felsőbb akarat által benne kiszabott fejlődési irányt felismerje, és szabad önteremtése révén azt keresztülvigye a világon.

·        A regény átmenet a realista és modernista stílus között. Egyrészt az elbeszélő valós képet fest a szereplők koráról, életéről, másrészt Anna gondolatainak szabad áramlása elővetíti a későbbi tudatfolyam-regények narrációját.

·        Ez a regény is, akárcsak a Háború és béke egyetemes témával foglalkozik. A boldogság keresésének problémáját olyan összefüggésrendszerben vizsgálja, amely nem a történelmi idő és az adott társadalom függvénye.

·        Mottója Pál apostol leveléből való: „Enyém a bosszúállás, és én megfizetek.” Tolsztoj sajátosan gondol a bűn és bűnhődés fogalmára. Anna nem tudja eldönteni, hogy bűnös-e vagy bűntelen, a személyes bűntelenség tudatát megrendíti a társadalmi bűnösség érzete.

·        ,Anna Karenina’ első mondata szerint „A boldog családok mind hasonlók

egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” A boldogtalan

család bemutatását az Oblonszkij család története indítja, ahol Sztyepan Arkagyics Oblonszkij herceg és Dolly majdnem szakításhoz vezető összetűzésének megoldásában éppen Anna vállalja magára a békítő szerepét.

·        A műben minden szereplő sajátosan értelmezi a szabadságot. A legszabadabban talán Oblonszkij, aki ösztönösen él, és cselekszik, de öntudatlanságának következtében nem ismeri fel az abszolút szabadságot, és nem bontja fel megromolott házasságát.

·        Dolly a legkevésbé szabad. A követelő társadalmi normák követője, és nem léphet túl a családanya szerepen

·        Az ő konfliktusok fénye világít rá a kettős erkölcsre, hogy a kor felfogása szerint egy házasságban más-más kötelessége vannak a nőnek és a férfinak. Anna megbocsájtást, felejtést tanácsol Dolly-nak, és ezzel a tanáccsal azt mondja, a nő feladata a társadalmilag elfogadott látszat fenntartása. Míg ő maga éppen ezek ellen küzd.

Miért küzd Anna?

·        Anna elutasítja a társadalomban fellelhető erkölcsi képmutatást, elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a társadalmi normákkal. Benne nem csupán a vágy él az elérhetetlen boldogság után.  Ő kész mindent valóban feláldozni a boldogságáért a saját törvényei szerinti teljesség nevében.

·        Ennek megoldási módja az erő és energia, amely az élet megsemmisítésére

tör azután, hogy felismeri annak rosszaságát és elviselhetetlenségét.

·        Már a bál után érzi, tudat alatt, hogy sorsa megpecsételődött. A lehetőség a kiugrásra elérkezett, a fiatal tiszttel, Vronszkijjal. Mindkettőjüket egyszerre keríti be a szenvedély. Ám az ő szerelmük nem a testi élvezetek beteljesítésére, hanem a házasság hazugságainak széttörésére irányul. A szerelem beteljesülése Anna esetében a pusztulás kezdetét jelenti, elmúlik vele szerelmük mámoros, emelkedett korszaka.

·        Ezekben az időkben mondhatjuk Annát „boldognak”? Kettőjük időtlen szerelme, amely sem múlttal, sem jövővel nem rendelkezik kétségeket hagy. Fiát el kellet hagynia, ám férjétől is megszabadult. Megtette a nagy lépést, kiszakadt abból amitől menekült, és Vronszkijjal járja be Európát. Anna tetteit a szenvedéstől való menekülés és a minden mást kiszorító szerelmi boldogság irányítja. Mégis, elérte-e ezt a boldogságot?

·        A világ amelyben Vronszkij én Anna él, nem tűri a hiteles, tiszta döntéseket. Mindennek mögöttes szándéka van, és lassan rájönnek, hogy a társadalom elfogadhatatlannak találja együttélésüket.

·        Vronszkij egyre inkább félti szabadságát a „komor, terhes szerelemtől”, Anna pedig ellenkezőleg: Minél szorosabbra akarja fogni a köteleket, így akar boldog lenni, de minél inkább ezért a boldogságért küzd, annál jobban taszítja el Vronszkijt, és mélyíti el saját kétségbeesését. („Szeretetet akarok, s az nincs. Tehát mindennek vége.”)

·        Anna egyetlen valós boldogságforrása Szerjozsa, akit a végsőkig imád, jobban mint a valós szerelemből születet kislányát. De Vronszkijjal való szerelme őt is elszakítja Annától.

·        Érdekes megvizsgálni a szabadság kérdését Karenin szemszögéből is. A „derék hivatalnok”, felesége tabukat döngető bejelentése után is csak a normák között mozog, méltósággal fogadja. Korlátait a legmegalázóbb helyzetekben sem képes meghaladni, ebben a szenvedélyek nélküli, nem-emberi létben nyomorog, úgy, hogy tudomást sem vesz róla. 

·        Anna abból a társadalmi konvencióból akar szabadulni, amelyben Vronszkij még mindig él. Mindketten eltévednek érzelmeik labirintusában. Kettőjük kapcsolatában Anna az erősebb fél.

·        A tragédia nem a szerelemben, hanem a hősnő szívében történik. Anna szerelmére nem méltó Vronszkij, és erre ő nem jön rá. A tragédia abban rejlik, hogy Vronszkij szerelmét vélte élete sorsának, boldogsága forrásának.

·        Anna érzi, hogy várja őt egy büntetés, és nem próbál kitérni előle. A lelki káosz kiútjaként, teljes magányában meghozza a döntés, véget vet az életének. A végső lépés után rádöbben tettének értelmetlenségére, de visszaút már nincs. Tolsztoj kegyelmez neki, és a megbánás eléri Anna szívét az utolsó pillanatban: „Óh Uram, bocsáss meg mindent!”

Anna képes volt saját törvényei szerint élni, megtette a szükséges lépéseket, hogy átélhesse a valósnak hitt szerelmet az életében. De szabadságát így veszítette el, mert az egyéni érdekeket mindenek fölé helyező szerelem olyan bonyolult függőségi viszonyba hajszolta, amelyből nem volt kiút.

Levin

Annak ellenére, hogy a címadó szereplő Anna, nem csak ő a főszereplő. A regény eszmei központján Anna és Levin jelentik. Nem a boldogság és szabadság keresés két különböző útját mutatja be Tolsztoj a két történetszállal, hanem két oldalról közelíti meg a témát.

·         Levin, a fiatal vidéki nemes földesúr a története ellenkező irányú, mint az Annáé. Személyes boldogtalanságának a mélyéről indul útnak, önmaga keresésével ér egyre feljebb, egészen az erkölcsileg megalapozott világlátás tisztaságáig, s jut el a boldog házasság révébe

·        A regényben Anna képviseli a várost, míg Levin a vidéket. Ő a józanész és természetességet tartja fontosnak, ehhez képest pedig a városi élet hamis és mesterkélt. Vidéken kialakított élete lehetővé teszi a „szabadság” kiélését számára, a munka, gondolkodás szabadságát, amely nélkül képtelen lenne élni.

·        Levint az autentikus élet, harmónia iránti törekvés irányítja. Keresi az „egész-séget”.

·        Kutató, kérdező ember, útját emelkedés és lehanyatlás jellemzi. Az elején kapott kosár után próbál a munkájára koncentrálni. Élete akkor vesz boldog fordulatot, mikor a benne rejlő szeretet legyőzi a büszkeséget.

·        Anna boldogságkeresése külső dolgokból adódik össze, Levin, folyton gondolkodó személyiségével a belső boldogság, harmónia keresést mutatja be.

·        Akkor ér el belső útkeresése legsötétebb szakaszához, mikor külső élete legboldogabb. Feleségét szereti, gyereke fog születni, de ő nem tud elvonatkoztatni. Választ akar kapni a kételyeire, tudni akarja az élet értelmét. Lehet-e tartós boldogságban élni a végesség tudatával? „Nem tudva mi vagyok, s miért vagyok itt, lehetetlen élnem. „

·        Ezt az evődést hirtelen felismerés szakítja meg, egy paraszttal való beszélgetés során. Levin arról az igazságosan élő, lélekre, és Istenre hagyatkozó magatartású emberről szól, akit ideálisnak ítél. A paraszt erre az válaszolja, hogy ők így ismerik Levint. Erre indul el valami folyamat a férfiban, aminek a végén úgy érez, mintha „megtudott volna valamit”. Ez a belső megnyugvás, felismerés hozza el Levin számára a kutatott boldogságot. „Megértettem az erőt, amely nemcsak a múltban adta az életemet, de most is adja. Megszabadítottam magam a csalástól, megismertem a gazdát.”

Befejezés:

Az ”Anna Kareninában” Tolsztoj nem egyszerűsíti le a boldogságkeresés kérdéseit – hogy miként éljen helyesen, boldog és jó állapotban az ember, ha tudja, hogy minden véges, meg kell halnia. Hanem végigköveti hősei vívódásának útját.

Anna bűntudata elől nem tud menekülni, és el is éri a végső bűnhődés, amely elől sosem próbált kibújni. Levin is bűntudattal él, mégpedig a társadalmi bűnösség tudatával. Anna bűnhődik, Levin kimenekül az elveszettségből.

A homéroszi világlátás az Iliász vagy Odüsszeia alapján

Homérosz:
„Homérosz Görögország nevelője”- Platón

·         A Kr.e. 7. században élt. Semmi biztosat nem tudnak róla, antik görög költő, akiről csupa fantasztikus elbeszélések szólnak, mesés légkörrel vették körül személyét. Egyes források szerint vak énekes volt, s az ókori szobrászat is vak aggastyánnak ábrázolta.

·         A két halhatatlan művében található világnézeti különbségek felvetik, hogy egy alkotótól származik-e. Kétséges, hogy mindkét eposzt ő alkotta e, a mai irodalomtudomány felfogása szerint az Odüsszeia költője legalább egy emberöltővel később élt, mint az Iliász költője, és a két eposz világszemléletében, formai-szerkezeti elemeiben is különbség van. Valószínűnek tartják, hogy az Odüsszeia költője ismerte az Iliászt, és –mint író- túl akarta szárnyalnia költeményt. De az ókori hagyomány mindkét eposzt Homérosznak tulajdonította. Mások szerint a költemény kisebb egységekből van összefűzve, utólagos betoldásokkal van, az eredeti, kisebb szövegbe.

·         Az írásbeliséget évezredes szóhagyomány előzte meg, az ismeretlen énekmondók sok nemzedéke tartotta fenn, adta tovább az arisztokrata családok őseiről szóló mítoszokat. Ezek, az un. genealógiai énekek lehettek az eposzok legfontosabb műfaji előzményei.

·         Mindekét alkotás műfaja eposz, és a trójai mondakörhöz kapcsolódnak: A bilincseitől szabadult Prométheusz Thetis istennőnek azt a jóslatot adta, hogy akárkinek a felesége lesz, a fia dicsőbb lesz az apjánál. Zeusz ebben az időben készült elvenni Thetist, de a jóslat ismeretében egy földi halandóhoz adta nőül. A lakodalomra mindenkit meghívtak, csak Erist, a viszály istennőjét nem. Ezért egy aranyalmát dobott az ünneplők közé „A legszebbnek!” felirattal. Az almáért Pallasz Athéné, Héra és Aphrodité versengett. Pariszt, a trójai királyfit kérték fel vitájuk eldöntésére. ő Aphroditének adta az almát, mert ő a világ legszebb asszonyát ígérte neki. A hölgy, Szép Heléna azonban Menelaosz felesége volt. Parisz megszöktette Spártából és Trójába vitte. A görögök nemzetük sérelmének tartották az asszonyrablást, ezért egyesített sereggel vonultak ostromolni Tróját. Az Iliász a háború kilencedik évében csatlakozik a történethez, az Odüsszeia pedig ott kezdődik, ahol az Iliász befejeződik.

Az eposz (hősköltemény):
Verses formájú nagyepikai műfaj, melynek középpontjában a hősi ember eszménye áll, témája magasztos, hősei természetfeletti erővel bíró héroszok, akik cselekedetei egy egész nép sorsát befolyásolják. Szereplői emberek, emberfeletti lények, és istenek. Egy nép keletkezésének történetét, vagy arra kiható történetet mesélnek el. Verselése hexameteres.

Iliász
- A trójai háború után alkotta meg kb. 500 évvel, a Kr. e. 8. században
- A trójai mondakör szerteágazó, gyakran egymásba fonódó, bonyolult eseménysorozatából emelt ki egy történetet, s utalások és célzások sorozatával felvillantja a múltat, az előzményeket, s a várható jövőt.
- Használja az eposzi kellékeket: (MINDKETTŐRE IGAZ)
1:invokáció - segélykérés: Kalliópéhoz intézett pár szavas fohász
2:propozíció-  témamegjelölés: A trójai  háború utolsó 52 napjáról szól.
3:expozíció - bevezetés: összekapcsolja az emberi és isteni világot:Akhilleusz haragját,mint a tragédiasorozat okát és Zeusz akaratát, mint az események alakítóját.
4:”in medias res” kezdés - nem a kezdetektől indul a cselekmény
5: enumeráció - seregszemle: A szemben álló hősök és csapatok bemutatása
6:csodás elemek: természetfeletti lények avatkoznak be az emberek életébe
7: állandó jelzők és ismétlések - epithaton ornans
8: epikus(nagy terjedelmű,részletező) hasonlatok-semmi közük a végkifejlethez, de a szereplőkről többet tudhatunk meg

- Akhilleusz követeli, hogy Agamemnón adja vissza a pap lányát, majd Akhilleusz támad és elveszi tőle Briszéiszt.

-  Akhilleusz megtagadja a harcot.
- kronologikus sorrend + néhány anakronisztikus epizód (az ábrázolt korba bele nem illő).
- nyílt harc a két sereg között- egyelőre győz a görög sereg Diomédész segítségével.
-Hektór trójai királyfi sikereket arat így Agamamnón bocsánatot kér Akhilleusztól, de ő csak a barátja fegyverzetében áll harcba ( Patroklosz).
-Patroklosz meghal (fordulat) – Akhilleusz bosszúból megöli Hektórt.
-kölcsönös kiengesztelődés: Akhilleusz bosszúját végül legyőzi embersége.

Világkép:
A Homérosz-kori nemesség ideálja a harci erényekben, katonai nagyságban testesül meg. A hírnévvel és megbecsüléssel rendelkező embereknek példaként kellett szolgálniuk. A többségi és az egyéni céloknak, érdekeknek összhangban kellett lenniük, különben felbomlott volna a társadalom egyensúlya.
Emberideál:
Akhilleusz a Homérosz-kori nemesség harci erényekben, katonai nagyságban megnyilvánuló ideálját megtestesítő hős. Akhilleusz sorsának kimenetele kettős: hírnévvel teli rövid élet vagy hosszú dicstelen élet. Anyjától, Thetisztől tudja, hogy e két lehetőség közül választhat:
„Hogyha a trójai vár körül itt maradok verekedve,/elvész visszautam,de sosem hervadhat a hírem/:ámde ha megtérek szeretett földjére hazámnak,elvész nagy hírem”.(9.ének)
A hírnévért való küzdelme azonban nincs mindig összhangban a görög sereg érdekeivel. A szeretet rabnő elkobzása miatti fájdalma a közösség érdekivel szembeforduló dühöt szül. Gőgösen elfordul a többségtől, ezáltal megbontva az érdekek egyensúlyát. A hosszú élet árán választott hírnév önző érdeket szolgál ki, nem erkölcsi példa többé. Akhilleusz fejlődő hős, barátja halála után önvádtól gyötörten kibékül Agamennónnal, kegyetlen bosszút áll Hektóron. Az Iliász világképe túllép a gyilkos nagyságban megtestesülő emberideálon, a megbékélést csak a legnagyobb ellenség apjának könyörgése teljesíti be. Ez az Akhilleusz már azoknak a költőknek az ideálja, akikben ellentétes érzelmeket ébreszt a vitézi kiválóság, és az erkölcsileg kicsinyes élettartam.
Akhilleusz a halhatatlan dicsőséget választotta, a hosszú, békés, de névtelen sors, élet helyett.
Istenek szerepe:
A tényleges csatát az istenek vívják, a végkimenetel is az ő kezükben. Két szinten értelmezhető az isteni beavatkozás: az Olümposzon és a trójai harctéren. Zeusz kegyeiért való küzdelemben, közvetlen beavatkozásban nyilvánul meg. Nem csak a cselekmény előre vitelében játszanak fontos szerepet az istenek, hanem a világkép formálásában. Kapcsolataik, vitáik, céljaik párhuzamban állnak a földiekkel. Halhatatlanságukkal pedig az emberi értékrend kontrasztját jelentik. Ebben az összehasonlításban derül ki, hogy minden szenvedés, de egyben minden érték értelmét a halál biztos tudata adja, és ezért, a vég nélküli isteni sorban nem csak a kínok, de az értékek is felbomlanak.

Odüsszeia

- nagyobb szerepben van a múlt- részletes visszatekintések – retrospektív, ”visszatekintő” elbeszélések (az Iliászban csak célzásokban szerepel)

-Szereplője az Iliász egyik jól ismert szereplője, akinek hazatérését hazájába, Ithakába írja meg Homérosz.

- Átveszi az „in medias res” kezdést

- 10 év eseményeit írja le(szántóné szerint 20, de a tankönyvben is ez van..nem értem)

-Világképe eltér az Ilászétól, s embereszménye is.

- A trójai háború végeztével, onnan ahol az Iliász véget ért, onnan folytatódik a mű.

Világkép:

Az arisztokrata Iliászban megfogalmazott értékek sokat vesztettek jelentőségükből, csak torzan élnek tovább.  A megkérdőjelezett eszmék nem lehetnek a kialakulóban lévő polisz-polgárság és az új hajós-kereskedő réteg világképének biztos alapjai, új ideálokra van szükség. Ezeknek az értékeknek a képviselője Odüsszeusz.

Embereszmény:

A halál utáni, dicsősséggel szerzett halhatatlanság helyett az élet lett a legfőbb érték. Az emberideál: az életet ésszel és értelemmel megélő bölcs utazó. Odüsszeusz alakjában, archetipusában jelennek meg először a pozitív eszményeket megtestesítő vonások, melyek később, a rabszolgatartó demokráciában válnak klasszikussá: Bár kiváló harcos, erénye a leleményesség, a világlátottság, utazásainak köszönhetően, az igazságosság, a kompromisszumokra való hajlamosság, a tapasztalat szülte óvatosság, a megfontoltság, a cselekedetek következményeinek latolgatása. A győzelmet a görögöknél furfanggal szerzi meg, minden nehéz helyzetből eszével menekül meg. A nem vakmerő, nem megfontolt cselekedetek az új hőseszményt a közösségért is felelős emberré teszik. Ez a másféle emberideál azt is bizonyítja, hogy az Odüsszeiának később kellett keletkeznie. 

Az Akhilleusz-féle hősök közvetve küzdöttek a társadalomért. Odüsszeusz viszont nem csupán saját hírnevének egy-egy ragyogó sugarát engedi át a közösségnek, hanem közvetlenül küzd a társak életének megmentéséért.

„Furfangos legyen az, s agyafúrt, ki fölötted a cselben

győzni akar, legyen égilakó bár az, ki eléd ér.

Jaj, te gonosz, te cseles, leleményes, tarkaeszű, még

itt, a hazád földjén sem akarsz fölhagyni a csalfa

szóval, tettel, amit mind kedvelsz csöpp korod óta.”-Pallasz Athéné(13.ének)

Bár rendkívüli hős, jelleme nem makulátlan. Ezek a hibák is emberivé teszik. Felesége megcsalása többször is elcsábítja gondolatait, a kérők legyilkolásánál pedig kegyetlennek mondható.

Istenek szerepe:
Az Iliász hősei az istenek „játékszerei”, ezzel szemben az Odüsszeiában a hősök nem csak előre elrendelés szerint vállalhatják sorsukat, hanem alakíthatják is azt. A külső körülményeket itt is az istenek uralják, a lényegi különbség abban rejlik, hogy hősöknek elsősorban nem ellenségeiket, hanem saját gyarlóságukat kell legyőzni. Odüsszeusz felül tudott emelkedni balgaságán, nem követet el ostoba vétkeket, ellenállt a mohóságnak, kiérdemelte az istenek segítségét. Az Odüsszeiában nincs közvetlen beavatkozás, az istenek legfeljebb álruhában jelennek meg a haladók között. Csupán Pallasz Athénénak van lényeges szerepe- de ő is csak emberi alakban jelenik meg, és még Poszeidónnak, Hermész pedig csak isteni küldöttként szerepel. Az Olümposzi világ ábrázolásának legfőbb célja a világkép teljesebb bemutatása.
Odüsszeusz társainak hazatérését már nem az istenek akadályozták meg, hanem az emberi önnön balgaság, az ostobaság mely a végzetükhöz vezetett.

A bölcs, az eszét használó (s nem az erejét!!), a lelkét megfékezni tudó Odüsszeusz, bár isteni segítséggel, de a cselekvési lehetőségek között önállóan döntött, hazatér, a veszélyekkel szembeszáll, s kiharcolja hazatérését.
Nincs elzárva a hazafelé vezető út, csupán magukat kell megfékezniük, lelküket kell lecsillapítaniuk. ami csak Odüsszeusznak sikerül.
Az Odüsszeia hőse a felnőtt ember. A cselekmény azt példázza: az ember nemcsak vállalhatja, hanem alakíthatja is a reá mért sorsot.

Nőideálok:
A nőideálok nagyjából megegyeznek. Mindkét műben több nő által megtestesített ideál létezik. Az Iliászban Andromakhé (Hektor felesége) és Briszéisz (Akhilleusz rabszolganője), az Odüsszeiában Kalüpszo és Pénelopé. ők együtt valósítják meg az ókori nők ideálját (férfi szemszögből): szépek, hűségesek, alázatosak, családszeretőek.
Hétköznap:
Mindkét műben szerepet kap a hétköznapi élet. Az Iliászból kiderül, hogy a görög nemességet egyáltalán nem érdekli a jövő, a múltjukból élnek, csatákat beszélnek el, az elfogott katonákból lett rabszolgák szolgálják ki őket, miközben azon vitatkoznak, hogy kinek az őse volt nagyobb hős. Itt is fontos szerepet kap a hitvilág, ami a vallás uralkodó szerepére utal. A mesterségek közül az író a kovácsmesterséget emeli ki a könyv, de ezt is isteni foglalkozásként. A hétköznapi munkákat Akhilleusz pajzsáról ismerhetjük meg (Pl.: paraszti munkák, pásztorkodás). Az Odüsszeia jobban koncentrál a hétköznapi életre. Az emberek már nem csak nyers testi erejüket használják, hanem az eszüket is. Előre megterveznek dolgokat, gondolkodásmódjuk fejlettebb, mint az Iliászban.

BEFEJEZÉS
Mindkét eposz megbékéléssel végződik. Az Iliászban Akhilleusz (személyes okokból) édesapjára gondol a fia holttestéért könyörgő Priamosz láttán, érzelmei miatt hagy föl a további bosszúval. Az Odüsszeiában Odüsszeusz pedig vak dühe helyett józan eszére hallgat, emberségi okok tartják vissza. Igaz, hogy ő nagyobb vérengzést rendezett a kérők között, mint Akhilleusz a trójaiaknál, de Hektor vétke eltörpül Antinoosz és társai vétke mellett.
(Odüsszeusz, Agamennón szavaira emlékezve, az alvilágban, rejtve, álruhában tért vissza hazájába, mert:”asszonyba már senki sem bízhat”.)

Az Iliász és az Odüsszeia kétségkívül az ókori görög irodalom két legfényesebben tündöklő gyöngyszeme. Segítségükkel könnyebben megérthetjük a múlt nagy alakjait, tetteik és cselekedeteik miértjét. A két mű közötti sok hasonlóság és ellentét az ókor lassú változását mutatják be nekünk, melyekből megérthetünk bizonyos örök értékű igazságokat, amelyeket nem tud megváltoztatni sem isten, sem ember.

Az emberi kiszolgáltatottság művészi ábrázolása Kertész Imre - Sorstalanság című művében

1.     Kertész Imre

·        Író, műfordító. Fordított Nietschétől, Freud-tól műveket.

·        1929-ben született Budapesten.

·        14 éves volt, amikor Auschwitzba deportálták (1944).

·        1945-ben tért vissza, a koncentrációs táborok felszabadítása után, Buchenwaldból.

·        Fizikai munkásként dolgozott, majd újságíró lett. 53-tól író és műfordító.

·        1975-ben jelent meg az első regénye, a Sorstalanság – 2002-ben első magyar íróként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. „Egy írói munkásságért, maely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.”

·        Írt elbeszéléseket, naplót, esszéket.

·        A 80-as évektől számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, (József Attila díj, Kossuth díj)

2.     Munkássága, a Sorstalanság keletkezése

·        1955-60 között szabadfoglalkozású író.

·        1960-73 között írja meg a Sorstalanságot. Fő művén 13 éven át dolgozott. De! csak 1975-ben jelenik meg, sokszoros visszautasítás után.

·        Egy tetralógia első kötete lesz; a második rész 1988-ban jelenik meg A kudarc címmel, amely a Sorstalanság irodalmi fogadtatásával foglalkozik, s egyben egy fiktív folytatása is ez első regénynek. 1990-ben jelenik meg a harmadik kötet, Kaddis a meg nem született gyermekért címmel, melyben újra megjelenik Köves György, aki elmondja a kadissát (halotti ima) a gyerekért, akit nem hajlandó arra a világra nemzeni, amely megengedte a megengedhetetlent, Auschwitzot. A befejező kötet a 2003-ban megjelent Felszámolás című regény, amely a Sorstalanság ideológiai problematikáját viszi tovább.

·        Ő egy olyan író volt, akinek életművét egyetlen alapélmény határozta meg. A lágerekben átélt borzalom után sehogy sem tudott elvonatkoztatni. „Semmi nem érdekel igazán csakis az Auschwitz-i mítosz. Ha új regényen gondolkodom, megint csak Auschwitz-on gondolkodom. Bármin gondolkodom, mindig csak Auschwitzon gondolkodom. Az európai ember legnagyobb tragédiája a kereszt óta, bár talán évtizedek, évszázadok kellenek míg ráeszmélnek.”

·        A 2006-os K. dosszié című önéletrajzi művében Kertész így nyilatkozott író munkásságáról: „s a pillanattól fogva, hogy az írás mellett döntöttem, a gondjaimat egyszerre a művészetem nyersanyagának tekinthettem”.

·        2005-ben az író által készített forgatókönyvből Koltai Lajos filmet rendezett.

Műfaj

·        A Sorstalanság önéletrajzi regényformában íródott mű, fejlődésregény, melynek kerete a holokauszt átélése.

·        A regény a realista-dokumentáris regénytípushoz sorolható. Azért realista, mert a fiktív valóság benne szinte megegyezik a valós valósággal. Persze minden valószínűség szerint nem minden úgy történt a valóságban, mint a regényben, az író sokat változtathatott azon, amit a könyv elbeszélője, azaz jómaga átélt. A regény "szavahihető", azaz a valós valóságnak egy olyan fiktív változata, amely olyan értelemben hiteles, hogy minden igaznak tűnik. Az író pedig átélte a megtörténteket. A Sorstalanság épp ezért dokumentáris jellegű is: táptalaja az író élete, belőle sarjadt ki.

Ábrázolás

·        Kertész Imre elbeszélője, az író alteregója (Köves György 14 éves pesti zsidó fiú), így a haláltábort gyerekszemmel láttatja letisztultabb, élesebb a kép. A regény főhőse közvetlenül - egyféle tapasztalatlansággal, vagy naivitással, mondhatni rácsodálkozással - számol be élményeiről, mindennapjairól. Ezeket különösebben nem értelmezi, nem próbál előrevetíteni, várakozásait - ha voltak - naplójával (azaz velünk) nem közli, a szigorú időbeni linearitást semmi meg nem töri, - a történetbe reflexiók, értékítéletek, az események morális értelmezése nem keveredik.

·        A tragikus állapotot nem erkölcsi vagy érzelmi alapokról közelíti meg, hanem mintegy szenvtelenül. A regény távol tart magától mindenféle ideologikus közelítésmódot.

·        Semmi nem kézenfekvő a regényben, sőt ellenkezőleg, amit megél a főhős és ahogy megéli, az egyfajta furcsa kettősséget rejteget: az olvasó ismeri a megsemmisítő-táborok történetét és dimenzióit, az elbeszélő én viszont nem. 

·        A történet egyes szám első személyben, napló formában kerül elbeszélésre, de Köves Gyuri gyakran idézi, mintegy "beszélteti" - vagy inkább hagyja beszélni- történetének társszereplőit is.

·        Kertész Imre nem választotta, hanem elszenvedte az igazságot. Így csupán tanúságot tehet róla. Ez a tanúságtétel teremti meg saját írói szava igazságfedezetét, hogy a lehetetlent (Auschwitzot) az irodalom által a lehetségesbe emelje: képes volt megmutatni egy belül átélt, de kifelé elmesélhetetlen világot. Ebben áll az ő szabadító tette, s regénye ilyen értelemben egyetemes jelentőségű.

A történet

       A Sortalanság egy 14 éves zsidó fiú, Köves György halál- és munkatáborok világában lezajló megpróbáltatásairól szóló fejlődésregény. A mű gerincét adó németországi események előtt Gyurinak még Pesten szembesülni kell azzal, hogy a „gondtalan, boldog gyermekévek” véget értek. Apját munkaszolgálatra hívják, ő veszi át a családfő szerepét, Lajos bácsi beavatja a zsidó sorsba. Felnőtté válásának következő lépése, hogy dolgozni kényszerül, egy zsidórendelet miatt, továbbá a légópincében történt első csók is a felnőtt világba való belépést jelképezte. Auschwitzba hurcolják, megjárja Buchenwaldot és Zeitztot is, majd 15 éves felnőttként tér vissza Budapestre 1945-ben.

       A világra való ráeszmélés, ahol a naivitás álnaivitássá válik, a folytathatatlan pedig folytathatóvá, a lágerben zajlik le. A regény KZ-lágerek borzalmainak újfajta ábrázolását adja: Kövesi Gyuri gyermeki, a felnőttek megkövült értékrendje nélküli perspektívájából minden, ami történik „csakugyan nyilvánvaló”, „érthető végeredményben nézve”, „természetesen.” Az író szerint „aki itt beszél nem egy valódi hús vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van.” Ezen a gyermeki nyelven, perspektivikus elbeszélői módszeren keresztül a lágervilág borzalmai olyannyira a maguk egyszerű módján, a kétségbeesés sallangjától mentesen, mindennaposnak tűnően szólalnak meg, hogy az olvasóban abszurd érzést kelt, mintha minden, ami történne, természetes lenne.

Ez az elidegenítő hatás, hogy hiányzik a téma által megkívánt erkölcsi felháborodás egyben hitelessé is teszi a művet.

       Az első auschwitzi napon felidéződik benne első gimnáziumi tanévnyitója, amikor az igazgató a bölcs latin mondást idézte: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.” Azonban a négy év alatt soha nem mondták el neki mi is valójában az az Auschwitz.  Naiv szemlélete hamar megváltozik: „Kijelenthetem, még nem szállt le az első nap estéje, mire nagyjából-egészében már körülbelül mindennel pontosan tisztába jöttem.”. Szenvtelenül tárgyilagos is az elbeszélő, bár ezt az idő előre haladtával, egyre gyakrabban szövi át a visszafogott irónia és önirónia.

       Az álnaivitás mögött felsejlenek a szörnyűségek: minden nap találkozik a halállal (pl.: bőrgyár-krematórium). Őt magát teljesen megfosztják egész emberi mivoltától- ruháitól, nevétől-, de még az eredeti életétől, sorsától is. Csodával határos megmenekülése a gleinai táborkórházban kezdődik, ahol visszakapja emberi lényének egy darabját, mikor az orvosok nem az „égi telefonszáma” (64921) alapján azonosítják, hanem a nevét kérdezik.

      Ebben a burkolt kettősségben rejlik a mű éles társadalomrajza: „De hát mit tehettünk volna?” … „semmi természetesen, vagy bármit, ami éppoly esztelenség lett volna, mint az, hogy semmit sem tettünk.”

A mű az emberi oldaláról világítja meg a haláltáborok mechanizmusát: az idő és a fokozatos felismerés, a megszokás még a haláltáborokat is képes elviselhetővé tenni. „az ember szeretne még kicsit élni ebben a szép konc. táborban.”

       A regény utolsó, újra a pesti utcákon zajló epilógusa, összegzi a regénybeli eseményeket: „Ha szabadság van, akkor mi magunk vagyunk a sors”, azonban Auschwitzban az volt a hihetetlenül irracionális és kegyetlen, hogy az embert megfosztották egyéniségétől, és a felett külső erők rendelkeztek. Az egyéni akarat szabadsága nélkül az egyén kiszolgáltatott, sorstalan.

Sorstalan

·        A címben jelzett sorstalanság értelmezhető a mű több szintjén, valamint azon túl a kertészi életmű egészét tekintve.

·        Utal a genocídium elkerülhetetlen végbemenetelére, ahogy egy egész népet taszított ki saját társadalma („a magyarok engem nem tartanak maguk közé valónak”).

·        Utal ugyanakkor Gyuri és az ő zsidóságának kapcsolatára, amelyet szintén nem vallhatott magáénak: a lágerben is kitaszították a zsidó nyelvet beszélő vallásos zsidók. Gyuri nem dönthetett sorsáról, hisz zsidónak született, azonban ő soha nem érezte a különbséget zsidó és „nem zsidó” között. Egy házbeli lánnyal való vitája során, megtudjuk, hogy szerinte csak a sárga csillag különbözteti meg őt a többi embertől, ezzel szemben a lány úgy gondolja, hogy a zsidóság egy belülről fakadó dolog, személyiségbeli különbség is.

·        Gyuri csak egy „katasztrófazsidó”, csak a holokauszt tette azzá.

3.     Hatások

·        Kertész gondolkodására nagy hatással volt a francia egzisztencializmus, főként Camus világképe, az önmagában álló emberrel és egy üres világgal a középpontban. Többször hangsúlyozta, hogy, műve nem a nácizmusról szól, hanem a létezés egzisztencialista paradoxonjáról.

·        Auschwitz Kertésznél az elidegenedett lét metaforája.