A lírai nyelv sajátosságai Ady A halottak élén című kötetében

Bevezetés:

·         Az 1877-ben Érmindszenten született nyugatos költő. „Mert virágzás, mert élet, és örök.” – József Attila

·         1890-ben Nagyváradra költözött, és újságíróként kezdett dolgozni.

·         Megismerte Párizst, ahol Lédával folytatott viszonyt.

·         A Nyugat egyik legnagyobb költője, a magyar irodalom kiemelkedő egyénisége.

·         1915-ben feleségül vette Csinszkát.

·         1919-ben halt meg.

Tárgyalás

·         Első igazi ’adys’ kötetében, az Új versek (1906) c. kötetben már érződik a támadó, dacos magatartás, s nem meglepően, hatalmas ellenállás fogadta költészetét. A magyarság elmaradását -  a nyugathoz képest - nem visszafogottan kívánta az emberek szeme elé helyezni, hanem mint égető problémát. Kevesen voltak, akik mellé álltak, de akik megtették, azért tették, mert tudták, Ady nem bántani akarta saját népét, hanem „átélte és művészi erővel fejezte ki a lét és a magyar lét minden fájdalmas korlátját, bűnét, problémáját.”

·         Ez a dac, mivel szerinte a „magyar faj” és „művész” legnemesebb vonásai egyesülnek benne, nem hagyott alább egészen az 1. vh. kitöréséig, amikor lírája erősen megváltozott. A magyarság féltése került költészetének középpontjába, s az utolsó, életében kiadott kötetében,  A halottak élén c. kötetben találhatók a háborút elitélő, s félő ember legkiválóbb költeményei.

·         Ady szokatlan lírikus megnyilvánulásai, újító szelleme tette a Nyugat első nemzedékének vezéralakjává. A költő megtartja eddigi stílusjegyeit, a jellegzetes háromszavas címadást, a köznevek tulajdonnevesítését és a ciklusokba rendezést.

·         Kötetét 9 ciklusba rendezi, ahol témák köré vannak csoportosítva a versek.

·         Bevezető verse a „Hát ahogyan a csodák jönnek…” megfesti a kötetre jellemző hangulatot. „Jönnek mindenek, jönnek, jönnek / De a hiteim elköszönnek.”
1.ciklus - EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN: A háborút ostorozó versek találhatók benne. pl. Emlékezés egy nyár éjszakára; Ember az embertelenségben
2. - MAG HÓ ALATT és 3.ciklus - AZ ELTÉVEDT LOVAS: A nemzet útvesztettsége, az emberiség útvesztettsége + a magyar sors és a háború szólal meg. pl. Az eltévedt lovas; Mag hó alatt
4. - A HALOTTAK ÉLÉN és 5. ciklus - AMEGNŐTT ÉLET: Élet és halál motívumok vegyülnek benne. pl. A halottak élén;A megnőtt élet
6.ciklus - ÉZSAIÁS KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA: Istenes versek - T/1.személyű imák találhatók benne
7.ciklus - CERUZA-SOROK PETRARCA KÖNYVÉN: A Csinszka-versekhez hasonló szerelmes versek vannak benne.
8.ciklus - TOVÁBB A HAJÓVAL: Az első 6 ciklus témái térnek vissza
9.ciklus - VALLOMÁS A SZERELEMRŐL:  Csinszka-versek,a meglelt boldogság versei, de szomorúság rejlik bennük a háború miatt -  ellentétes érzelmek!

·         Az I. világháború kitörésével Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került. Apokaliptikus képek sokaságában jelenik meg az értelmetlen, az egész emberiséget fenyegető öldöklés, és félrerémlett az általános elembertelenedés szörnyű lehetősége is. A költeményekben új küldetéstudat fogalmazódott meg, az emberiség nagy kincseit kell bekvártélyozni a szívébe és ezeket átmenteni egy új emberű új világ számára.

·         Előre látta a katasztrófát, azonnal szembefordult a nacionalista ujjongással. Gyűlölte a vérontást és az emberi jogok pusztítását, szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen, elszörnyedés a szörnyűség miatt, amelybe belekényszerítették Európa népeit. Különösen fájt neki, hogy a magyarság mesebeli hősiességgel félrevezetten, idegen érdekekért, a bajban levő messze városért harcol a Halállal, vérzik a harctereken. Úgy látta, hogy a múltja bünteti ezt a népet, és most az a végzet sújt le rá, amely valaha ide sodorta, rossz helyre, idegenbe, rokontalanul, ellenséges erők ütközőpontjára. A nemzetostorozó hangulatot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében.

·         Szerelmi költészete ebben a kötetben kevésbé jelentős, istenes és forradalmi költemények itt is megjelennek, de a világháborús költészete és a magyar sorsról írott versei jelentik azonban a kötet gerincét.

Emlékezés egy nyár éjszakára

·         A költemény 1917-ben jelent meg,Ignotus szerint Ady „megírta a háború legnagyobb versét”.
Emlékként a fiktív énje a háború kitörésének rémületes, júliusi éjszakáját idézte meg. Eltérő sorközökkel hangzik fel a refrénszerűen visszatérő „különös” szó, ami a mű kulcsszava is egyben. Csak a vers végén, a kísérteties csodás előjelek túlzó halmozása után válik a furcsa különösség rettenetté. Mert pánikot, katasztrófaélményt közvetít a vers, a végzetes fordulat élményét. Felborult az élet addig szokásos értékrendje, minden a visszájára fordult.

·         A világot elsüllyesztő éjszaka a teljes értékpusztulás tragikus megérzését sugallta, az emberiség jövőjét kétségessé tette a reménytelen kilátástalanság. Poétikai funkciója van a rímszóként is hangsúlyozott „volt” létigének, függetlenül az egyes mondatokban hordozott jelentésétől azt érzékeltette, hogy valami véglegesen és végzetesen múlttá vált, megváltozott. Kettéhasadt a világ, amaz éjszaka előtti és utáni részre hullott szét. Régmúltba süppedt minden, ami korábban létezett, úrrá lett a visszavonhatatlan befejezettség érzésére. A költemény a tetőponton, az apokalipszis angyalának látomásával indul. Ez a biblikus rájátszás a pusztulást hívja elő, ezt felerősíti a világvégét hirdető angyal minősítése. Szétbomlott és összeomlott minden a különös éjszakában, csillagok hullottak egymásba, bűnné vált az erény, tombolt az őrület. Hirtelen kezdődött be a változás, semmivé foszlott a békés, falusi idill.

·         A meghittség helyét az otthontalanság idegensége töltötte ki. Ellentétükbe csaptak át az erkölcsi értékek, fonákjukra fordultak az emberi együttélés szabályozói. az értéktelen, a rossz lett cselekvője.
„Csörtettek bátran a senkik/És meglapult az igaz ember.”

·          Az emberi esendőség, a szeretethiány mértéktelenné vált, és az ember azon a világvégi éjszakán egy kicsit törpült. Megjelent az iszonyúság, a félelemmel teli borzalom és kaján örömmel hajolt rá a lelkére. Feltört a tudatalatti mélységből az ösztönvilág vadsága, a kultúra által elfojtottnak hitt ősi barbárság. Úrrá lett az értelmetlenség, a gondolat tagadása, megőrült a világ, és világ elvvé vált az irracionális. A befejező részben az egyén került a középpontba, aki képtelen megszabadulni az átélt borzalmaktól, és aki a világot megrengető rettenetes éjszaka emlékeinek a hatása alatt áll. A halál közelébe sodródva, reménytelenül, mégis az utolsó ítélet Istenére várva csak emlékezni tud.

Ember az embertelenségben

·         A költő szembehelyezkedett a háború Tébolyával, meg tudott maradni embernek az embertelenségben, magyarnak az űzött magyarságban. Ennek a bizonyítéka ez a vers.

·         Az első versszakban metonímiák sora jelezte az egyén testi-lelki tépettségét, a szív, a szem, a torok és az agy képei sugallták a személyiség összetörtségét. A háború öldöklő iszonyatát is metonímiák hordozták, puskatus zúzta a szívet, a szem ezer rémséget látott, a kiáltást néma dzsin tette lehetetlenné, az értelemmel a Téboly került szembe.

• · A bénaság állapotához az idő összezavarodása is hozzájárult. Ebben a kétségbeejtő helyzetben, az embertelenség világában a vers lírai hőse szinte elveszítette életlehetőségeit. Önmagáról ezért ismételten, mint halottról beszél.(„föltámadt holt”) De ezzel a halotti cselekvésképtelenséggel szegül szembe a „mégis” dacossága. A minden gyászok megértése, a minden Jövő féltése, menekülő fajtájának szánalma szab számára törvényt, hivatást, sokért kell élnie, át kell mentenie a jövőnek az emberiség múltban kiküzdött értékeit, a „nagy kincseket, akiket lopnak”, meg kell őriznie a szebb tegnap reményeit a holnap számára.

·         A lezárásban újra felidéződik a háború iszonyata, de a költő legutolsó kiáltása mégsem a gyűlölködő nacionalizmus, hanem az emberség hangos követelése az embertelenség idején.
-Hasonló a Mag hó alatt című költeményhez:
Hisz abban, hogy az élet elpusztíthatatlan, és nemcsak a természetben következik a tél után tavasz, hanem az emberiség történetében is. A költő a múlt érzékeit megőrizve várja az emberiség újjászületését, új tavaszát.

Az eltévedt lovas

·         Az emberiség történelmi eltévedését, útvesztését jelenítette meg Ady ebben az alkotásban. Néhány hónappal a háború kitörése után közölte a „Nyugat”. Ekkor már távoli messzeségbe tűnt a háború vége, szétfoszlottak a pár hónapos diadalmenet illúziói, és a gondolkodó embereket megrettentette az évekig elhúzódó öldöklés lehetősége. A cím és a vers arról vall, hogy az új háború a maga beláthatatlan szörnyűségeivel az emberiség történelmi méretű katasztrófája, végzetes eltévelyedése.

·         Az eltévedt lovas sötétben, fény nélkül új hináru útnak vág neki, és ezen az úton lesben áll és ráront az emberellenes vadság. A költemény hősének a képe csupán akusztikai elemek hatására idéződik fel, csak hallani a vak ügetést, és később nem tudunk sem tudunk meg többet róla, legalábbis vizuálisan nem jelenik meg belső látásunk előtt sem. És ahol csak a hang van, és hiányzik a látvány, ott elővarázsolódik a kísértetiesség. Útja egyébként is erdők és nádasok között, sűrű bozótban visz, és a novemberi omló köd és a fény nélküli sötétség láthatatlanná teszi alakját. Ami vizuálisan is megjelenik a versben, az a színtér, amely az emberi létezés időtlen tája. A lovasra az örökös ügetés jellemző, és egyszerre él a múltban és a jelenben, a jövő teljesen eltűnik a versben a lovas eltévedése miatti céltalanság miatt.

·         A színtér kísérteties és titokzatos, a rémmesék ijesztő légköre uralkodik rajta. Előbújnak az ős sűrűből a régi babonás mesék rémei, a süket ködben hallani lehet a negatív csengésű régi tompa nótát. A történelem előtti emberellenes szörnyek veszik körül az útnak induló lovast, a küzdő, sorsa értelmét kereső embert. A háború iszonyata újra az emberiség nélküli, az emberellenes ősvilágot, annak rémeit támasztja fel. A pőre síkot, a megművelt földeket birtokába vette a Múlt, hirtelen az ősi borzalmakat rejtő erdők és nádasok jelentek meg rajta, telve csupa vérzéssel, csupa titokkal, hajdani eszelősökkel. Múlt századok ködébe bújt ismét az egész tájék, és itt, fények nélküli, pusztulást sejtető hínáros utakon üget tovább az eltévedt lovas, és a köd-bozótból kirohan a megtestesült dehumanizált vadság.

Őrizem a szemed

·         A kötet utolsó szerkezeti egységében, a „Vallomás a szerelemről” fejezetében találhatók meg a Csinszka-versek. 1915-ben kötött házasságának, és a Csinszka-szerelemnek tanúságai, az „Őrizem a szemed”, a „De ha mégis?” és a „Nézz, Drágám, kincseimre” című költeményei, amelyek a Léda-szerelem lírájával, szerelmi szenvedélyével szöges ellentétben állnak, kiegyensúlyozott, gyöngéd szerelem képeit elevenítik fel.

·         A vad háborúban ez a szerelem volt a menedék a betegeskedő költő számára. Csinszkában a féltő, óvó, otthont teremtő nőt találta meg. Az „Őrizem a szemed” nagy szenvedélyektől mentes, letisztult szerelem ez, amely segít a szépség, az idill, a humánum megőrzésében az I. világháború szörnyűségei közepette. A vers a költő féltő szerelmi vallomása, nem a szerelmi szenvedély, hanem a társra találás öröme és az otthon békéje jelenik meg benne. A letisztult szerelmi érzés egyszerű nyelvi kifejezésmódot hív életre, a vers szóanyagában, képeiben és nyelvtanában is a köznapi beszédhez közelít. A vers a népdalok egyszerűségét utánozza, az ismétlések, a keresztrímek és a hangsúlyos verselés együttesen adják a vers megkapó szépségét.

A költői elemek gyöngédségét, ragaszkodást, harmóniát fejeznek ki. Az egyén és a világ sorsa bizonytalan és kiszámíthatatlan, mégis az élet felborult rendjével szembeszegül a harmónia és a boldogság akarása.
A Csinszka-versekre jellemző a szándékolt egyszerűség szóanyagában, képeiben, grammatikájában a köznapi nyelvhez hasonlított.

Ady Endre azt írta egyszer: "A verseinket nem olvassák, ha olvassák, nem értik, s ha értik, annál rosszabb."

Karinthy Frigyes:”Ez igaz. Ady Endrét nem érteni, hanem csodálni és szeretni kell.”