Bevezetés
Moliére: (Jean-Baptiste Poquelin)
·
1622-ben született Párizsban.
·
Középiskolai tanulmányai alatt kitűnően
megtanult latinul, s eredetiben olvasta a római komédiaírókat: Plautust és
Terentiust.
·
Egyetemen jogot tanult, de nem lett ügyvéd, színésznek
állt, ekkor vette fel a Moliére írói álnevet.
·
A tragikus szerepeket nem nagyon tudta
eljátszani, de kitűnő komikus vált belőle.
·
Kezdő íróként az olasz komédiákat dolgozta át, s
a főszerepet ő is játszotta el.
·
Első sikerét a Kényeskedőkkel érte el, ami a korabeli divatot, ill. a túlságosan finomkodó
beszédet gúnyolta ki, ettől kezdve elismert híres író lett.
·
Érett vígjátékai közé sorolhatjuk a következőket:melyeket magyar színpadokon is
sokszor bemutattak): Don Juan; Fösvény; A botcsinálta doktor.
·
1664-ben mutatta be a Tartuffe-ot. Ekkor még
három felvonásos komédia, de az érsekek azonnal támadni kezdték, a király
kénytelen volt betiltani (Az első változatban a címszereplő szerzetesi
viseletben volt).
·
1669-ben feloldották a tilalmat, ekkor már öt
felvonásban játszották, elsöprő sikert aratott -XIV. Lajos védelme pedig
biztonságot jelentett a támadásokkal szemben.
·
Az erős munkatempó, amivel az udvart szolgálnia
kellett (+ ő maga is színészkedett) kifárasztotta Moliére-t, tüdőbeteg volt.
·
A Képzelt beteg az életművének záró darabja. Akár
szó szerint is. Ez volt az utolsó darab, amit megírt, s a negyedik előadáson, a
színpadon rosszul lett, de még végigjátszotta a darabot. Aznap este meghalt.
1673-ban.
KOMÉDIA
-A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minősége a komikum, olyan értékszerkezet, melyben értékhiány lepleződik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá.
-A komédia hősei átlagos vagy az átlagosnál kisszerűbb alakok, akik szellemi, erkölcsi, jellembeli fogyatékosságuknak vagy nincsenek tudatában, vagy negatív vonásaikat értékesként tüntetik fel. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás, karikírozás eszközeit. A komédia cselekményében sok a valószerűtlen fordulat, cselszövés, véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű.
-A komédia során az értéktelenség lelepleződik, illetve az értékvesztés (hamis célok vagy jó célok érdekében rosszul választott eszközök, módszerek, a cél elérésére alkalmatlan személy stb.) nyilvánvalóvá válik. Komikus konfliktusra épül a darab: kisszerű hősök ütköznek össze, és a küzdelembe belebuknak, felsülnek.
-A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg: a hamis látszat alól előtűnik a valódi lényeg.
Komédiák forrása:
-„onnan merítek,ahol találok”- vallotta
-Műveiben a középkori, olasz komédia, a comedia dell’arte hagyományaira is támaszkodott. A klasszikusok, Plautius és Terentius komédiáit olvasta, innen vette az állandó típusok, hagyományos jellemek, a színészek csak vázlatot kaptak a darabról a részleteket saját maguknak kellett improvizálniuk, egy-egy színész általában ugyanazt a típust személyesítette meg.
-A francia vásári komédia ,a farce (fársz) elemeinek és témakörének hatása is megfigyelhető
Moliere műveinek jellemzői:

szereplői polgárok
véletlenek fontos szerepet
játszanak
helyzet- és jellemkomikumok
jellemzik
Moliere darabjaiban azok válnak nevetségessé, akik eltérnek a józan és
normális emberektől. Darabjait mindig az igazság keresése és kimondása
jellemzi. Központja a természetesség, józanság és mértéktartás. Nem csupán a
nézők megnevettetését tűzte ki céljául, hanem az emberek hibáinak megjavítását,
egy-egy társadalmilag veszélyessé vált bűn leleplezését is. Moliere a
felvilágosodás előfutára és a polgárság eszményképe.
TARTUFFE
-1669-ben újraírta, ekkor elsöprő sikere lett. Egyik legjobban sikerült
vígjátéka.
-Moliére általában olyan embereket mutat be darabjaiban, akik valamilyen szempontból eltértek az átlagos, egészséges, józan embertípustól, akik átlépték az "értelem" és a "természetesség"által képviselt magatartásformákat.
-Ezek az emberek mindig a komikum v. tragikum határán mozognak, ha nem tragikusak, akkor nevetségesek.
-A darab felépítése követi a klasszicista drámaírás alapszabályait,

Jellegzetes klasszicista alkotás:
·
könnyen áttekinthető
·
hármas egység: tér – idő – cselekmény. A helyszín végig Orgon háza, az
időtartam: néhány óra (akkoriban max. 24-36 órát ölelhetett fel egy darab
hossza)
·
kész, kiforrott jellemekkel dolgozik: Kiválaszt egy-egy sajátos típust,
lelki tulajdonságot, társadalmi hibát, amelyet azután végigvezet. A
kifejlődésének útját ugyan nem írja le de a következmény már ott szerepel a
darabban. Tehát pl. nem tudjuk meg hogy Tartuffe miért képmutató, egyszerűen
csak az, és ebből már következnek a problémák.
·
A mű verses formájú. A szereplők ún. rímes alexandrinusokban (12 szótagos,hangsúlyos
verselésű sorfajok) beszélnek. A darab tehát verses mű, mint a kor tragédiái.
Témája:
Egy rokonszenves, jómódú, félig
feudális, félig polgári családba befurakodik egy elszánt gazember, aki
ármánykodásával megtéveszti, kis híján romba dönti életüket.
Műfaji sajátosságai:
Műfaji sajátosságai:
·
kisszerű, kicsinyes szereplők
·
állandó konfliktus
·
álérték pusztul el
·
jellemkomikum -> a hős saját tulajdonságai miatt lesz nevetséges - fokozását szolgálja bizonyos jelenetek egymásutánisága is (pl.: Dorine-t
szemérmetlenséggel vádolja Tartuffe (kendővel akarja letakarni a kebleit, majd
rögtön letámadja Elmirát, hevesen udvarol neki.)
·
helyzetkomikum -> esemény, külső körülmény alakulása miatt lesz
nevetséges-nagy jelenete, mikor Orgon bebújik az asztal alá.
·
nyelvkomikum – szóismétlés -pl. Dorine beszélgetése a hazaérkező
Tartuffe-el.
Tartuffe szereplőinek jellemzése:
Pernelle asszony (Orgon anyja): hiszékeny, gőgös, úri hölgy, számít
neki mások véleménye, elvakult, megszállott, sokat fecseg,
Orgon(a ház ura): hiszékeny, buta, befolyásolható, nevének eredete görög, ostoba, királyhű
Elmira(Orgon felesége,de nem a gyerekek anyja): ravasz, ötletes, udvarias,
elegáns, család összetartó
Damis(Orgon fia): agresszív, indulatos, fiatal, tapasztalatlan
Mariane(orgon lánya): szerelmes, szembeszáll az apjával, korabeli normáknak felel meg, tiszteli
az apját, passzív, cselekvésre képtelen
Valér: szerelmes,
színtelen, sablonos, féltékeny
Cleante(Elmira bátyja): józan, higgadt, tartózkodik a szélsőségektől, okos, mértéktartó, új
embertípust testesít meg. Cleante az író szócsöve, mindig megőrzi
mértékletességét, ő a „rezonőr”-a
szereplők magatartásának megítélése az ő feladata.
Tartuffe: erkölcstelen, szélhámos, nincs lelkiismerete, szerelmes Elmirába, ravasz,
álszent, képmutató, élősködő, gátlástalan
Dorine(komornyik): nagyszájú, ami a szívén az a száján, kíváncsi, talpraesett, szinte
családtag, jól vág az esze, farec-ból van, józanság megtestesítője
Lojális úr: könyörtelen
Szerkezete:
Expozíció:
„ Nyomban, kezdettől fogva minden roppant jelentős, és valami elkövetkező még fontosabbra enged következtetni”, Goethe.
„ Nyomban, kezdettől fogva minden roppant jelentős, és valami elkövetkező még fontosabbra enged következtetni”, Goethe.
·
A kor dramaturgiai szokásaitól eltérően egy sokszereplős, mozgalmas
jelenettel indít. Majdnem minden szereplő itt van, csak a két fő nem. A
szereplőket a Tartuffe-höz való viszonyuk alapján mutatja be az író.
·
zseniális expozíció, in medias res
családi vitával kezdődik,a veszekedésből kikristályosodik az értékrend,
megismerjük a két „tábort”.
·
Orgon édesanyja, Parnelle-asszony kezdi el ócsárolni a családtagokat, így
különül el a két tábor. A többiekkel ellentétben álló asszony, és Orgon
megtévesztve szolgálják ki a koldusként oda kerülő Tartuffe-öt. A családfő
szerepét Orgon szinte teljesen átengedte Tartuffe-nak, aki álszentségével már
egy egész vagyon ellopott tőle.
Bonyodalom:
·
Orgon terve: Mariane és Tartuffe házassága, hogy T.-t még szorosabban
családjához kösse.
·
Orgon azt hiszi, hogy ő az erkölcs példaképe, pedig a házasság ésszerűtlen
és erkölcstelen.
·
Ekkor kezdődik meg az összefogás az álszent zsarnok ellen.
Kibontakozás:
·
III. felvonás II. jelentében megjelenik a címszereplő
·
megjelenik Tartuffe -> nem hiteles, nevetséges a megjelenése. Önsanyargató
középkori szerzetes képében szeretne tetszelegni, de mindenki tudja /kivéve Orgon/
hogy csak megjátssza magát.
·
Tartuffe nyíltan szerelmet vall Elmirának.
·
Damis leleplezi őket.
·
Mártírnak adja elő magát Tartuffe, terve tökéletesen beválik, a
házasságtörést bevallja, s Orgon előtt a világ minden bűnét magára öltő mártír
képében tetszeleg. Ezután Orgon. a fiát kitagadja, ennyire ostobának még soha
nem láthatta a néző Orgont,fiától
elveszi a családi vagyonát s Tartuffe nevére íratja, ekkor Cléante próbál rá
hatni eredménytelenül. Ekkor veszi a kezébe az ügyet Elmira.
·
IV. felvonás V. jelenet -> Tartuffe-i etika fő tétele -> „Alkudni az istennel is lehet.” ->
lelkiismeret kitágítása
·
A darab legkomikusabb jelenete, mikor az együgyű Orgon az asztal alatt
rejtőzve lett tanúja szeretett kedvence erotikus udvarlásának. Az itt
megjelenített helyzetkomikum, nevettető és a néző szellemi fölényét sugalló
hatása a Moliére által létrehozott szokatlan szituációkból származik.
·
Tartuffe ebben a részben már veszélyessé, félelmetessé vált, mivel-noha
sejtett valami átverést-nem titkolta erkölcstelen vágyait. Az ilyen ember
bármire képes lenne. Orgon azonban korábban minden vagyonát Tartuffe nevére
írta, s emellett még inkább nyugtalanítja egy bizonyos kazetta, így a darab
komikus légköre fenyegetővé válik.
Tetőpont:
·
Kilakoltatás jelenete, Tartuffe már érkezik a rendőrtiszttel, de Orgon
helyett (kazetta miatt, mert egy felségáruló titkos adatait tartalmazta,s
T.-nak adta megőrzésre) T.-t tartóztatják le-a király egy régóta keresett
bűnözőre ismert rá benne-kettős
leleplezés!
1-A vallásos jámborság mögé rejtőző, ám gátlástalan Tartuffe.
2-a zsarnok apáról, aki saját akaratát érvényesítené a családban, miközben félrevezethető, rászedhető, naiv.
1-A vallásos jámborság mögé rejtőző, ám gátlástalan Tartuffe.
2-a zsarnok apáról, aki saját akaratát érvényesítené a családban, miközben félrevezethető, rászedhető, naiv.
Megoldás:
Tartuffe-öt lecsukják.
rex ex machina - a történetek egy jellemző eleme, egy meglepő,
nem várt esemény, amely hirtelen teljesen megold egy addig megoldhatatlannak
vélt bonyodalmat. A Tartuffe-ban a király beavatkozása.
A kor hierarchiáját tükrözik a családi
viszonyok:
-Az apa bármily esztelen lépését „engedelmesen” és „szófogadóan” kötelesek fogadni gyerekei, sőt felesége is.
- Elmira nem is családbeli helyzetéért, hanem dramaturgiai funkciójáért válik fontos szereplővé: Orgon elvakultsága már nem leplezhető le (hagyományos vígjátéki) komornai cselvetésekkel

-A Tartuffe-ben a komikum mellett
megbújik a tragikum is, melynek maga az ember és az életmódja az okozója. Ennek
következménye, hogy a zseniális végjáték után nem tudunk felszabadultan
nevetni, érezzük a tragikomédia hatását.
Moliere dramaturgiája:
·
a középpontjában olyan alak áll, aki eltér a normálistól
·
jellemhiba -> elhatalmasodik -> veszélyessé válik a környezetre ->
boldogságot veszélyezteti
·
rezonőr: - francia eredetű szó, jelentése szócs
·
író véleményét tolmácsolja -> józan ész
·
kimondja az igazságot -> „Neked egykutya, hogy ami a szívedre hat,
képmutatás-e, vagy igaz áhítat?” -> visszataszító az, ha a hit árucikké válik
·
király iránti lojalitás -> Moliere hisz abban, hogy az erkölcsi rend
helyreállítható, de csak segítséggel (jó uralkodó) -> rex ex machina ->
király segít megoldani a sorsot
A darab ily módon való lezárásának oka,valószínűleg a király iránti lojalitás, a király,akinek az író lekötelezettje volt,elvárta,hogy a színpadon is rend,törvényesség uralkodjon.
A darab ily módon való lezárásának oka,valószínűleg a király iránti lojalitás, a király,akinek az író lekötelezettje volt,elvárta,hogy a színpadon is rend,törvényesség uralkodjon.
BEFEJEZÉS
Moliere a Tartuffe-ben az álszenteskedés, képmutatás, farizeusi magatartás társadalmilag veszélyes bűnét leplezi le. Tartuffe az őszinte vallásosság pozitív erkölcsi értékeit használja fel, hogy másokat félrevezessen. Üzenet: Az ember lelkében a rend és harmónia utáni vágynak két mérgezője van: a fanatizmus és a gonoszság. Ezek ellen pedig küzdeni mindenkori emberi kötelesség!
Írói értékrendjének csúcsán a családi összetartás pozitív értéke áll
Molière elítéli korának erkölcsi világát. Az álszentség negatív érték, ártalmas bűn; Tartuffe erkölcsi tételei - „alkudozni az Istennel is lehet”, „bűn csak az, aminek híre kel”, „ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke”
Nagyon jól és részletesen le van írva. Ajánlom mindenkinek(:
VálaszTörlés