Az emberi kiszolgáltatottság művészi ábrázolása Kertész Imre - Sorstalanság című művében

1.     Kertész Imre

·        Író, műfordító. Fordított Nietschétől, Freud-tól műveket.

·        1929-ben született Budapesten.

·        14 éves volt, amikor Auschwitzba deportálták (1944).

·        1945-ben tért vissza, a koncentrációs táborok felszabadítása után, Buchenwaldból.

·        Fizikai munkásként dolgozott, majd újságíró lett. 53-tól író és műfordító.

·        1975-ben jelent meg az első regénye, a Sorstalanság – 2002-ben első magyar íróként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. „Egy írói munkásságért, maely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.”

·        Írt elbeszéléseket, naplót, esszéket.

·        A 80-as évektől számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, (József Attila díj, Kossuth díj)

2.     Munkássága, a Sorstalanság keletkezése

·        1955-60 között szabadfoglalkozású író.

·        1960-73 között írja meg a Sorstalanságot. Fő művén 13 éven át dolgozott. De! csak 1975-ben jelenik meg, sokszoros visszautasítás után.

·        Egy tetralógia első kötete lesz; a második rész 1988-ban jelenik meg A kudarc címmel, amely a Sorstalanság irodalmi fogadtatásával foglalkozik, s egyben egy fiktív folytatása is ez első regénynek. 1990-ben jelenik meg a harmadik kötet, Kaddis a meg nem született gyermekért címmel, melyben újra megjelenik Köves György, aki elmondja a kadissát (halotti ima) a gyerekért, akit nem hajlandó arra a világra nemzeni, amely megengedte a megengedhetetlent, Auschwitzot. A befejező kötet a 2003-ban megjelent Felszámolás című regény, amely a Sorstalanság ideológiai problematikáját viszi tovább.

·        Ő egy olyan író volt, akinek életművét egyetlen alapélmény határozta meg. A lágerekben átélt borzalom után sehogy sem tudott elvonatkoztatni. „Semmi nem érdekel igazán csakis az Auschwitz-i mítosz. Ha új regényen gondolkodom, megint csak Auschwitz-on gondolkodom. Bármin gondolkodom, mindig csak Auschwitzon gondolkodom. Az európai ember legnagyobb tragédiája a kereszt óta, bár talán évtizedek, évszázadok kellenek míg ráeszmélnek.”

·        A 2006-os K. dosszié című önéletrajzi művében Kertész így nyilatkozott író munkásságáról: „s a pillanattól fogva, hogy az írás mellett döntöttem, a gondjaimat egyszerre a művészetem nyersanyagának tekinthettem”.

·        2005-ben az író által készített forgatókönyvből Koltai Lajos filmet rendezett.

Műfaj

·        A Sorstalanság önéletrajzi regényformában íródott mű, fejlődésregény, melynek kerete a holokauszt átélése.

·        A regény a realista-dokumentáris regénytípushoz sorolható. Azért realista, mert a fiktív valóság benne szinte megegyezik a valós valósággal. Persze minden valószínűség szerint nem minden úgy történt a valóságban, mint a regényben, az író sokat változtathatott azon, amit a könyv elbeszélője, azaz jómaga átélt. A regény "szavahihető", azaz a valós valóságnak egy olyan fiktív változata, amely olyan értelemben hiteles, hogy minden igaznak tűnik. Az író pedig átélte a megtörténteket. A Sorstalanság épp ezért dokumentáris jellegű is: táptalaja az író élete, belőle sarjadt ki.

Ábrázolás

·        Kertész Imre elbeszélője, az író alteregója (Köves György 14 éves pesti zsidó fiú), így a haláltábort gyerekszemmel láttatja letisztultabb, élesebb a kép. A regény főhőse közvetlenül - egyféle tapasztalatlansággal, vagy naivitással, mondhatni rácsodálkozással - számol be élményeiről, mindennapjairól. Ezeket különösebben nem értelmezi, nem próbál előrevetíteni, várakozásait - ha voltak - naplójával (azaz velünk) nem közli, a szigorú időbeni linearitást semmi meg nem töri, - a történetbe reflexiók, értékítéletek, az események morális értelmezése nem keveredik.

·        A tragikus állapotot nem erkölcsi vagy érzelmi alapokról közelíti meg, hanem mintegy szenvtelenül. A regény távol tart magától mindenféle ideologikus közelítésmódot.

·        Semmi nem kézenfekvő a regényben, sőt ellenkezőleg, amit megél a főhős és ahogy megéli, az egyfajta furcsa kettősséget rejteget: az olvasó ismeri a megsemmisítő-táborok történetét és dimenzióit, az elbeszélő én viszont nem. 

·        A történet egyes szám első személyben, napló formában kerül elbeszélésre, de Köves Gyuri gyakran idézi, mintegy "beszélteti" - vagy inkább hagyja beszélni- történetének társszereplőit is.

·        Kertész Imre nem választotta, hanem elszenvedte az igazságot. Így csupán tanúságot tehet róla. Ez a tanúságtétel teremti meg saját írói szava igazságfedezetét, hogy a lehetetlent (Auschwitzot) az irodalom által a lehetségesbe emelje: képes volt megmutatni egy belül átélt, de kifelé elmesélhetetlen világot. Ebben áll az ő szabadító tette, s regénye ilyen értelemben egyetemes jelentőségű.

A történet

       A Sortalanság egy 14 éves zsidó fiú, Köves György halál- és munkatáborok világában lezajló megpróbáltatásairól szóló fejlődésregény. A mű gerincét adó németországi események előtt Gyurinak még Pesten szembesülni kell azzal, hogy a „gondtalan, boldog gyermekévek” véget értek. Apját munkaszolgálatra hívják, ő veszi át a családfő szerepét, Lajos bácsi beavatja a zsidó sorsba. Felnőtté válásának következő lépése, hogy dolgozni kényszerül, egy zsidórendelet miatt, továbbá a légópincében történt első csók is a felnőtt világba való belépést jelképezte. Auschwitzba hurcolják, megjárja Buchenwaldot és Zeitztot is, majd 15 éves felnőttként tér vissza Budapestre 1945-ben.

       A világra való ráeszmélés, ahol a naivitás álnaivitássá válik, a folytathatatlan pedig folytathatóvá, a lágerben zajlik le. A regény KZ-lágerek borzalmainak újfajta ábrázolását adja: Kövesi Gyuri gyermeki, a felnőttek megkövült értékrendje nélküli perspektívájából minden, ami történik „csakugyan nyilvánvaló”, „érthető végeredményben nézve”, „természetesen.” Az író szerint „aki itt beszél nem egy valódi hús vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van.” Ezen a gyermeki nyelven, perspektivikus elbeszélői módszeren keresztül a lágervilág borzalmai olyannyira a maguk egyszerű módján, a kétségbeesés sallangjától mentesen, mindennaposnak tűnően szólalnak meg, hogy az olvasóban abszurd érzést kelt, mintha minden, ami történne, természetes lenne.

Ez az elidegenítő hatás, hogy hiányzik a téma által megkívánt erkölcsi felháborodás egyben hitelessé is teszi a művet.

       Az első auschwitzi napon felidéződik benne első gimnáziumi tanévnyitója, amikor az igazgató a bölcs latin mondást idézte: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.” Azonban a négy év alatt soha nem mondták el neki mi is valójában az az Auschwitz.  Naiv szemlélete hamar megváltozik: „Kijelenthetem, még nem szállt le az első nap estéje, mire nagyjából-egészében már körülbelül mindennel pontosan tisztába jöttem.”. Szenvtelenül tárgyilagos is az elbeszélő, bár ezt az idő előre haladtával, egyre gyakrabban szövi át a visszafogott irónia és önirónia.

       Az álnaivitás mögött felsejlenek a szörnyűségek: minden nap találkozik a halállal (pl.: bőrgyár-krematórium). Őt magát teljesen megfosztják egész emberi mivoltától- ruháitól, nevétől-, de még az eredeti életétől, sorsától is. Csodával határos megmenekülése a gleinai táborkórházban kezdődik, ahol visszakapja emberi lényének egy darabját, mikor az orvosok nem az „égi telefonszáma” (64921) alapján azonosítják, hanem a nevét kérdezik.

      Ebben a burkolt kettősségben rejlik a mű éles társadalomrajza: „De hát mit tehettünk volna?” … „semmi természetesen, vagy bármit, ami éppoly esztelenség lett volna, mint az, hogy semmit sem tettünk.”

A mű az emberi oldaláról világítja meg a haláltáborok mechanizmusát: az idő és a fokozatos felismerés, a megszokás még a haláltáborokat is képes elviselhetővé tenni. „az ember szeretne még kicsit élni ebben a szép konc. táborban.”

       A regény utolsó, újra a pesti utcákon zajló epilógusa, összegzi a regénybeli eseményeket: „Ha szabadság van, akkor mi magunk vagyunk a sors”, azonban Auschwitzban az volt a hihetetlenül irracionális és kegyetlen, hogy az embert megfosztották egyéniségétől, és a felett külső erők rendelkeztek. Az egyéni akarat szabadsága nélkül az egyén kiszolgáltatott, sorstalan.

Sorstalan

·        A címben jelzett sorstalanság értelmezhető a mű több szintjén, valamint azon túl a kertészi életmű egészét tekintve.

·        Utal a genocídium elkerülhetetlen végbemenetelére, ahogy egy egész népet taszított ki saját társadalma („a magyarok engem nem tartanak maguk közé valónak”).

·        Utal ugyanakkor Gyuri és az ő zsidóságának kapcsolatára, amelyet szintén nem vallhatott magáénak: a lágerben is kitaszították a zsidó nyelvet beszélő vallásos zsidók. Gyuri nem dönthetett sorsáról, hisz zsidónak született, azonban ő soha nem érezte a különbséget zsidó és „nem zsidó” között. Egy házbeli lánnyal való vitája során, megtudjuk, hogy szerinte csak a sárga csillag különbözteti meg őt a többi embertől, ezzel szemben a lány úgy gondolja, hogy a zsidóság egy belülről fakadó dolog, személyiségbeli különbség is.

·        Gyuri csak egy „katasztrófazsidó”, csak a holokauszt tette azzá.

3.     Hatások

·        Kertész gondolkodására nagy hatással volt a francia egzisztencializmus, főként Camus világképe, az önmagában álló emberrel és egy üres világgal a középpontban. Többször hangsúlyozta, hogy, műve nem a nácizmusról szól, hanem a létezés egzisztencialista paradoxonjáról.

·        Auschwitz Kertésznél az elidegenedett lét metaforája.